Előkerültek az aszpirációra vonatkozó szabályok, a clear és dark L, megnéztük, mikor néma az R, és mikor /ju:/ vagy /u:/ az U. Aztán pedig nagyon sokat foglalkoztunk a magánhangzókkal, azon belül is főleg a hangsúlyos magánhangzóval. Hogy ez mikor tense vagy lax, hogyan függhet ez a környező hangoktól (vagy betűktől), az ezek alóli kivételek, és a kivételek alóli kivételek.
Leave a CommentLingojuku Posts
Tárgyleírás: Keleti filológia II.
Míg a filológia I. a tudományos szöveg írásáról szólt, a II. a tudományos előadásokra helyezte a hangsúlyt. Beszéltünk például a konferenciákról, hogy miért jók és fontosak (és hogy mennyire felháborító, ha a szünetben nincs kávé).
Leave a CommentTárgyleírás: Oktatásmetodika II. (szabvál)
Az oktatásmetodika II. gyakorlatilag minden másról szól, ami a tanár és a diák kapcsolatát érinti: hogyan motiváljuk a tanítványainkat, illetve hogyan neveljünk olyan diákokat, akik önállóan is boldogulnak, önállóan is tudnak tanulni.
Leave a CommentTréninghét (2024. tavasz)
Két nyelvészeti előadást választottam ezúttal. Az egyik a diskurzusjelölőkről szólt, a másik pedig szótárkutatással, lexikográfiával.
Leave a CommentKonferenciabeszámoló: 世界中の日本語教育関係者のためのオンライン交流会
Seiji tanár úr hívta fel a figyelmemet erre az online (japán nyelvű) konferenciára, mivel látta, hogy lesz fonetika és kiejtéstanítás, ami engem kimondottan érdekel.
Leave a CommentHogyan tanultam meg angolul? Angol C1
Valamikor talán összeszedem magam, hogy felkészüljek a C2-re, mert mégis tök jó lenne még jobban tudni angolul, ugyanakkor kevésbé motivál az, hogy tökéletesen boldogulok az aktuális tudásommal is. De amikor magasabb szintű feladatsorokkal találkozom (például az OKTV), akkor mindig rájövök, hogy igazából szeretem az angolt és egy tök szép nyelv, foglalkozhatnék vele többet.
Leave a CommentÓrarend és tárgyfelvétel – 2. félév
Ebben a bejegyzésben ismét a tárgyfelvételről, az órarendemről, a mintatervről, a kreditekről és más finomságokról lesz szó.
Leave a CommentXI. „Terminológiai csütörtök” (konferencia)
Február 8-án délután rendezték meg az idei „Terminológiai csütörtök” szakmai napot, ami egy délutáni online esemény volt Teamsen. A konferencián a megnyitó után öt előadást, majd egy könyvbemutatót hallgathattunk meg.
Leave a CommentHogyan tanuljunk kanjit?
Miután leküzdöttük a hiragana, de főleg a katakana nehézségeit, jöhetnek a kanjik. Ez elengedhetetlen, hiszen nélkülük nem tudunk olvasni, csak ha furiganázva van a szöveg.
Leave a CommentNyelvvizsga-honosítás, nyelvvizsga-támogatás
A honosítás vagy akkreditáció azért szükséges, hogy itthon is elismerjenek bizonyos nyelvvizsgákat. Munkához például abszolút felesleges lenne, viszont mondjuk ha pluszpontot szeretnénk a felvételin, és egyébként nem ismeri el az állam a nyelvvizsgánkat, akkor azt honosítani kell.
Leave a Comment