Január 16-án megvolt az utolsó vizsgám, és ezzel gyakorlatilag le is zártam az 1. féléves dolgaimat. Ez poszt egy összefoglaló, hogy mégis mire és mennyit kellett dolgozni a félév alatt, illetve hogyan sikerült a vizsgaidőszakban beosztanom az időmet.
Leave a CommentCímke: 1. félév
Tárgyleírás: Keleti nyelvek és írások
Talán ezt mondanám az egyik legfontosabb óránknak, ha már egyszer keleti nyelvek és kultúrák a szak becses neve.
Leave a CommentTárgyleírás: Keleti vallástörténet
A selyemútról, és az annak mentén terjedő vallásokról tanultunk. Az elején általánosságban a selyemútról beszéltünk, arról, hogy milyen fontos volt (nesze nektek, selyemúttagadók), illetve mik voltak a főbb területei és városai. Ezután pedig az afganisztáni buddhizmusról, a zoroasztrianizmusról és a manicheizmusról tanultunk részletesebben.
Leave a CommentTárgyleírás: Távol-keleti vallások
A hat órán különféle vallásokról tanultunk: az ősemberek istenképéről, a sámánizmusról, a védikus istenekről, a buddhizmusról és a kereszténységről.
Leave a CommentTárgyleírás: Művészettörténet I.
Nem az én asztalom a művtöri. Azonban annak ellenére, hogy anno azt gondoltam, hogy ezt a tárgyat majd csak túl kell élnem valahogy, az egyik kedvenc tárgyam volt az első félévben.
Leave a CommentTárgyleírás: Japán nyelvtan III.
Ezen az órán az An Integrated Approach to Intermediate Japanese könyvet vettük, abból is elsősorban a nyelvtanokat. A tankönyvben minden leckéhez van három szöveg, amikben szerepelnek a nyelvtanok, ezek pedig külön ki vannak gyűjtve példamondatokkal és extra magyarázatokkal a lecke végén.
Leave a CommentTárgyleírás: Irodalomtudomány
Az órán végigvettünk egy csomó irodalmi elméletet és irányzatot, azaz hogy ki mit gondolt az irodalomról. Így például volt pozitivizmus, szellemtörténet, orosz formalizmus, strukturalizmus, angolszász új kritika, medialitáselméletek.
Leave a CommentTárgyleírás: Japán nyelvgyakorlat III.
Megérkezett az első olyan tárgyleírás, ami japán nyelvóra. Ha valaki a nyelvgyakorlat I.-et keresné, az csak a kezdő mintatervben van, úgyhogy arról nem tudok beszámolni.
Leave a CommentTárgyleírás: JLPT-felkészítő (N1) (2023. ősz)
Gotō sensei tart minden félévben JLPT-felkészítőket (勉強会-t) délután azoknak, akik nyelvvizsgázni szeretnének. N3, N2 és N1 szintek szoktak lenni attól függően, hogy van-e elég jelentkező (minimum 2-3 körül).
Leave a CommentTárgyleírás: Országismeret I. (kultúra)
Az országismeret a kedvenc tárgyam volt a félév első felében a filológia és a művtöri mellett, igazából már azelőtt is ezt az órát vártam a legjobban, hogy jelentkeztem a szakra.
Leave a Comment