Talán ezt mondanám az egyik legfontosabb óránknak, ha már egyszer keleti nyelvek és kultúrák a szak becses neve.
Óra: Ókori és keleti nyelvek és írások
Oktató: Tokaji Zs.
Modul: japán BA, kötelező tárgyak
Típus: előadás
Kredit: 3
Ajánlott félév: 1.
Aktuális félév: 1.
A kínai törit váltotta ez az óra az őszi szünet után, de ugyanúgy Tokaji tanár úr tartotta. A kínai törivel ellentétben ezúttal jegyzeteltem is, és nemcsak azért, mert erre nem kaptunk megajánlott jegyet, hanem azért is, mert tényleg az egyik legfontosabb első féléves tárgyunknak tartom – ha pedig valakit kicsit is érdekel a nyelvészet, akkor nehéz nem szeretni.
Az órának a legnagyobb része a kínai nyelvről és írásról szólt, hiszen ez elég sok ázsiai nyelvre hatással volt. Besoroltuk tipológiailag a kínait (azaz hogy izoláló, ellenben az agglutináló magyarral vagy japánnal), beszéltünk a sino-tibeti nyelvcsaládról, a kínai nyelvjárásairól, és hogy miből alkották meg a köznyelvet. Végignéztük a kínai írás fejlődését a jóslócsontoktól a nagy és kis pecsétíráson át egészen a folyóírásig és a kalligráfiáig. Nem maradt ki persze madár-féreg írás sem.
Talán a japán szakosok számára a legfontosabb téma a kanjik (hanzik) csoportosítása volt, amit Xu Shen alkotott meg i. sz. 100-ban, és máig használjuk. Egyrészt japán filológiára majd japánul kell megtanulni a fonoszemantikus összetétel vagy az ideogramma kifejezéseket, másrészt ezeket ki is használhatjuk kanjitanulásnál. Megmutatta még a tanár úr a legtöbb vonásból álló sárkányos hanzit (64 vonás) és kanjit (84 vonás), illetve a kínai szleng alkotta hanzikre is hozott példát, mint a csövesbánat.
Megnéztük még, hogy a kínaiak és a japánok hogyan egyszerűsítették a karaktereket, illetve a kínai átírásairól is esett szó. Végül pedig a kínai ihlette írásrendszerekkel foglalkoztunk egy órát, így a mára kihalt kitaj, dzsürcsi vagy tangut nyelvek írásával, valamint a japán, koreai és vietnámi írással.
Mindeközben pedig vicces sztorikat mesélt a tanár úr például a magyar és a kínai vagy a magyar és a japán nyelvek rokonításának kísérleteiről, vagy éppen a sinológus tapasztalatairól. Például hogy milyen jó, hogy az internetnek köszönhetően ma már nem a pincében kell előkeresni a megfelelő írásjegy nyomóelemét a sok ezer közül, ha publikálni szeretnénk egy sinológiai kutatást, vagy hogy mi okozta a magyar tudományos átírás vesztét, vagy hogy hogyan lett a dörzsöléses átpauzálásból pacskolat.
Vizsga
A vizsgához a kínai törihez hasonlóan a Wikipédiáról érdemes tanulni, hiszen a tanár úr szerkesztette a cikkek jelentős részét. (A maradékról meg meggyőződött, hogy helyesek.) Ezért minden óra végén a PPT-ben szerepelnek a releváns szócikkek. Én átolvastam a cikkeket meg a füzetemet, néhány nevet még memorizáltam pluszban, és ez elég is volt, gyakorlatilag kevesebb mint egy napot készültem rá.
Szóbeli volt a vizsga, egyszerre 8-10 ember volt bent a teremben. Gyakorlatilag egy beszélgetés a szóbeli. A tanár úr feltesz egy kérdést, aki tudja, az mondhatja, aztán még ezzel kapcsolatban néhány plusz kérdés után el is enged ötössel a tanár úr, ha úgy látja, hogy eleget mondtunk. Már ha tanultunk. 3 perc alatt végeztem a vizsgával, és igazából csak elmondtam, hogy mit jelent az, hogy Xu Shen a karakterek etimológiája alapján állította össze a szótárát, és milyen 6 csoportra osztotta a kanjikat/hanziket.
Összességében
Valószínűleg nem meglepő, hogy egy elsősorban nyelvészeti tárgyat ennyire szerettem. Egy csomó újdonságot tanultam, és még szórakoztató is volt mellé az óra. Egyedül azt sajnálom, hogy nem barátkoztam meg még a kínai hangokkal és tónusokkal, hogy megtanuljam rendesen kiejteni a kínai megnevezéseket, mert így a kínaiul tanuló ismerőseimet az őrületbe kergettem mind a népszerű magyaros átírással, mind annak a magyaros kiejtésével, aminek köze nincs a kínaihoz. (Khm, Hszü Sen és a Suo-ven csie-ce…)