Skip to content

A szakkollégiumról

Tulajdonképpen egy teljes hullámvasutat bejártam, mire eldöntöttem, hogy jelentkezem a szakkoliba. Ez pedig szerintem az egyik legjobb döntés lesz, amit az egyetem alatt hoztam.

Amikor 2021-ben egyik ismerősömmel a kolikról beszéltünk, rögtön felkelte érdeklődésem, hogy a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium pár perc sétára van az egyetemtől. Aztán lebeszélt róla, hogy sok az egyetem mellett a mindenféle plusz óra, gyilkos a felvételi és a bentmaradás is. Egy év múlva ismét felkeltette az érdeklődésem, hogy pár perc sétára van az egyetemtől, és ezúttal jobban utána is néztem a kolinak, avagy felkerestem a honlapját. Itt pedig az riasztott el, hogy minden leírásba belevitték a protestantizmust, és úgy jött le, mintha a kollégium egy vallásos szekta lenne. Aztán az Educatión beszélgettem Doma Petra tanárnővel, aki mondta, hogy nem hallott ilyenről, ő úgy tudja, hogy szeretni szokták a szakkolit, tök jó közösségi programok vannak stb. Plusz utána még eljutottam az ismerősöm ismerősének az ismerősén keresztül az akkori szakkolis „nevelőtanárhoz”, akinek feltettem mindenféle kérdést, és meggyőzött, hogy egyáltalán nem vallásos szekta. Meg mondta, hogy csak ketten vagyunk egy szobában. Ezután még az egyetem nyílt napján is lehetett érdeklődni, volt külön terme a szakkolinak, igaz, hogy akkor ott az egyetlen érdeklődő voltam. De a végére már annyira elhatároztam magam a koli mellett, hogy egyedül a Bendába adtam be a jelentkezésemet.

Előnyök

A legeslegnagyobb előnye a Bendának nekem tényleg az, hogy nagyon közel van a BTK-hoz, ezt pedig semmi nem tudná pótolni. Egy előadásra az F20-as vagy a P05-ös termekhez 3 perc alatt oda lehet érni, ha pedig fel kell mászni az R4 harmadik emeletére, akkor 5 percet szoktam számolni az útra. A másik hatalmas előny pedig az, hogy a többi kolihoz képest luxus a kialakítása. Lakosztályok vannak, egy konyhához két kétfős szoba tartozik, esetleg még plusz egy egyfős szoba. Egyes lakásoknál 4-en vagy 5-en használnak egy fürdőszobát, máshol pedig mindkét kétfőshöz tartozik külön-külön fürdő. Alapvetően a szobák is nagyok, a mienk tényleg akkora, hogy két külön szoba is lehetett volna. Ráadásul van szakkolis ösztöndíj, ami jóval több, mint amit a bentlakásért fizetni kell, és ezt mindenki megkapja, aki bekerült a kollégiumba és teljesíti a kollégiumi kötelezettségeit.

A közösség tényleg jó, a felsőbb évesek nagyon segítőkészek, és már az elején is sok ismerkedős programot szerveztek nekünk, hogy elsősként ne legyünk elveszve. Volt a tárgyfelvétel után egy ismerkedős est kvízzel, beszélgetéssel, utána egy eligazítás (tippek a szakkolis élethez), majd még egy gólyaavatót is szerveztek. Évközben a koliban van vitaklub, népdalkör, illetve aki hívő, annak ott a keresztény diákkör is a koliban. Plusz még kirándulás, karácsonyi vacsora, nyári tábor, és sorolhatnám.

Követelmények

Azért persze tenni is kell, hogy bent maradhassunk a koliban. Alapvetően három óra van egy héten: egy műhelyóra, egy „értelmiségképző tárgy” és egy nyelvóra. Ezek sokszor az esti órákra esnek, az értelmiségképzők közül szinte mind 20:00-kor kezdődik és 21:30-ig tart. Ez pedig keresztbe tud tenni annak, aki még dolgozni is szeretne az egyetem és a szakkoli mellett. Vizsga egyik tárgyból sincs a vizsgaidőszakban, mind gyakorlatnak számít, így legfeljebb az utolsó órákon fordulhat elő számonkérés.

A műhely tulajdonképpen a legfontosabb óra mind közül, ez lenne valamilyen szinten az ember szakterülete, és itt lehet megtanulni kutatni. A követelmények műhelyfüggőek, én majd a nyelvtudományiról tudok részletesen beszámolni.

8 műhely közül lehet választani, amikor jelentkezünk:

  1. Filozófiai és Vallástudományi Műhely
  2. Irodalom- és Kultúratudományi Műhely
  3. Művészettudományi, Média- és Művészetpedagógiai Műhely
  4. Nyelvtudományi Műhely
  5. Pszichológiai Műhely
  6. Tanárképző Műhely
  7. Társadalomtudományi Műhely
  8. Történettudományi Műhely

Az értelmiségképző tárgyakból 5 van, ha mindet elvégeztük, utána ilyet nem kell többet felvennünk. Vannak könnyebben teljesíthetőbbek, ahol csak beszélgetésből áll az óra és egy rövid esszével letudtuk a tárgyat (2, 4), vannak olyanok is, amikre többet kell dolgozni, és mondjuk minden hétre van olvasnivaló (1, 5), meg olyan is van, ahol le tud szívni az óra, de könnyen teljesíthető a tárgy (3). Teljesen mindegy, milyen sorrendben vesszük fel őket, úgyhogy lehet sakkozni vele, hogy melyik félévben van több időnk a nehezebb tárgyakkal foglalkozni.

  1. A keresztény spiritualitás és gondolkodás története
  2. Közéleti és etikai kérdések
  3. Egészségtudatosság
  4. Családi és közösségi életre nevelés
  5. Gazdálkodási és management-ismeretek

A nyelvóráknál pedig az lenne a cél, hogy a szakkolis évek alatt egy nyelvből szerezzünk C1-es nyelvvizsgát, egy másikból pedig egy B2-eset, hiszen a nyelvtudás baromi fontos. Alapvetően nem probléma, ha nem jutunk el egy félév alatt a kívánt szintre, de ha valaki már harmadik vagy negyedik féléve az angol C1-es kurzuson van, akkor már megkérdezik, hogy miért nem ment még el nyelvvizsgázni. De általában lehet haladékot kapni, ha valaki nem olyan tempóban halad, mint ahogy szeretne. Akinek megvan a C1-es és a B2-es nyelvvizsgája is, annak kötelező felvenni az Academic Writingot (AW-t) abból a nyelvből, amelyikből C1-e van (ha angolból és németből is van, lehet választani). Az angol AW-ről tudom, hogy beadandók vannak, a német AW-ről pedig majd lesz tárgyleírás, ha minden jól megy.

Ezek a tárgyak 50 körüli kreditszámmal adják összesen a Benda specializációt, amiről a jelentkezéskor el kell fogadni, hogy csatolják a mintatervünkhöz. De ez nem jelenti azt, hogy akkor nem lehet felvenni a japán szakon más specializációt. Ugyanis ez a rengeteg kredit nem számít bele a kredittúllépésbe. De ha valaki szeretné, beszámítható specializációnak is, meg teljesített szabválnak is. A félévenkénti minimum 8 kredit a korrigált kreditindexszel számolt átlagot is megdobja, hiszen ha több mint 30 kreditet végzünk el, akkor is 30-cal osztják az eredményt, így 5-nél magasabb átlagot is el lehet érni. A koliban a bentmaradás feltétele, hogy két egymást követő félévben ne legyen ez az átlag 4,5 alatt. Ha csak egy félévben csúszik be egy rossz átlag, akkor senki nem szól semmit. Ha ez kétszer megtörténik egymás után, akkor sem feltétlen csapnak ki a koliból, mert a műhelyvezető kérheti, hogy mivel a műhelyben szorgalmasan tevékenykedünk, fontolják meg, hogy elnézik az átlagokat. De ennyi kredittel általában könnyebb jó átlagot produkálni, főleg mert a kolis tárgyakra jó jegyeket szoktak adni.

Kell még évente egy konferenciaszereplés. Persze nem kell feltétlen magunknak konferenciát keresni, van a BTK-n egy tehetségnap, ami pont megfelel erre. Itt be kell mutatni, mire jutottunk a kutatásunkkal. Ezt ki lehet váltani publikációval is. További feltétel, hogy a szakkolis évek alatt egyszer részt vegyünk a TDK-n, tehát meg kell írni egy TDK-dolgozatot. Ez viszont utána kis plusz munkával a szakdolgozatunk is lehet, így két legyet üthetünk egy csapásra. Arról nem is beszélve, hogy ha netán első helyet érünk el az OTDK-n, akkor automatikusan ötös a szakdolgozatunk.

Tehát van azért bőven elvárás is, de nekem egyelőre úgy tűnik, hogy abszolút megéri. Főleg ha valaki szívesen foglalkozik kutatással, esetleg egyébként tervezgeti, hogy indulna TDK-n. Ha valaki fontolgatja, hogy jelentkezik, annak a menetéről írtam egy külön bejegyzést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük