Ebben a posztban a félév eseményeiről számolok be: a kiutazásról, az orientációs hétről, a félév közbeni egyetemi eseményekről, illetve a hazaútról. A következő posztban lesz szó részletesebben a kampuszról és az egyetemi életről.
Augusztus 17-én délután 4-kor ment a gépünk, habár késett kb. 20 percet a felszállás. Eléggé stresszes volt átjutni a repülőtéren, mert még sosem repültem, de szerencsére hárman voltunk együtt, egyedül sokkal rosszabb lett volna. A repülésélmény egyébként jó lett volna, ha nem lett volna ilyen rettenetesen hosszú. A stewardessek kedvesek voltak, kaptunk vizet a gépen, amennyit akartunk (túlvásároltam magam vízzel a reptéren), meg volt két étkezés is.
Nyáron kimondottan gyenge voltam és nagyon megviselte a testemet a cipekedés, úgyhogy már a repülőn is eléggé kivoltam, főleg hogy egy helyben kellett ülni egy viszonylag kis helyen, meg kicsit fáztam is, hiába vettem direkt hosszúnadrágot és pulcsit meg takaróztam be két pokróccal (egy járt a repülőn, egyet vittem pluszban). Egy fájdalomcsillapítót is vettem be a repülőn nem sokkal a leszállás előtt, hogy boldoguljak a cipekedéssel. Nagyon lassan telt el az út, aludni nem tudtam, valamennyit az Angry Birdszel játszottam a gép képernyőjén, próbáltam olvasni a könyvet nem sok sikerrel, mert fáradt voltam, sokszor csak néztem a térképen, hogy milyen Selyemút-menti városok felett haladunk el, amikről Sárközy tanár úr sokat mesélt.
Ahogy leszálltunk, mi hagytuk el utoljára a gépet is, meg még sok idő volt ott kitölteni a papírokat, hogy hova akarunk menni, be kellett írni az egyetem címét is például, amit ki kellett keresni. A csomagjaink is túlélték az utat, már csak a mi 3 bőröndünk volt ott. Kicsit ijesztően kihalt volt a reptér reggel 9-kor. Ott még váltottunk eurót/dollárt wonba, hogy legyen nálunk készpénz, mert itthon egyik pénzváltóban sem sikerült wont szerezni. Vettem egy 6 napos SIM-kártyát is, mert azt mondták, hogy nem mindenhol működik a Wifi. (De egyébként végül jól működött mindenhol, a reptéren is volt Free Wifi, a vonaton is, meg az egyetemen is.)
A reptérről az Airport Express-szel (automatáknál tudtunk jegyet venni) eljutottunk a Seoul Stationre, ott pedig készpénzzel tudtunk csak vonatjegyet venni Pohangba (53 600 KRW). Az egyetem korábban elküldte nekünk a menetrendeket, lehetséges útvonalakat (a busz olcsóbb, de kényelmetlenebb és az 1+2,5 óra vonat helyett több mint 5 óra). Pohangban az állomáson már csak sorba kellett állni a taxihoz, mondani neki, hogy a Handongra akarunk menni, és eljutottunk a kolihoz délután 4 körül 18-án.
19-étől volt az orientációs hét (arra az egy éjszakára ki is kellett fizetni plusz 10 000 wont a szállásért), szóval még délután volt idő elmenni boltba meg pihenni. Azt hinné az ember, hogy 32 óra ébrenlét után majd sokat fogok aludni, de kb. 1 óra alvás után felébredtem és minden bajom volt, hajnali 4 körül sikerült csak visszaaludni, miután kipanaszkodtam magam barátoknak videóchaten. Nem volt szimpatikus a koli, a fürdőben kényelmetlen volt, hogy a mosdó és a zuhanyzó egy és ugyanaz, nem volt zárható az ajtaja, csak tolóajtó volt, illetve habár tudtam, hogy az ágy galériaágy lesz, és alul van az íróasztal és fent alszunk, kellemetlenül alacsony volt a belmagasság az ágyhoz képest. Illetve meg lehetett fagyni az automatikusan működő légkonditól, de ez az egész orientációs hétre és a koreai nyárra igaz. Viszont ez nem az a koli, ahol a félév alatt laktunk, mivel az orientációs hét (aka. i-Hanst) alatt az i-House-ban volt mindenki elszállásolva, és utána költözünk szét.
Másnap kezdődött az orientációs hét, amit egyesek katonai kiképzőtábornak is becéznek. (Én azt hittem, viccelnek, de sajnos nem.) Ugyanis hétfőtől péntekig mindennap reggel 8:30-tól este 22:30-ig program van 0 szabadidővel. Ebben volt napi 4 étkezés (reggeli, ebéd, vacsora, éjszakai snack), szóval nem adtak arra sem lehetőséget, hogy boltba elmenjünk például, illetve az sem volt opció, hogy valaki valamilyen programon nem vesz részt, és ezért a koliban tartózkodik, hanem akkor is ott kellett lenni a helyszínen, ha nem vettünk részt az adott elfoglaltságban.
A programok között voltak eligazítások (például a szexuális zaklatásról szóló tájékoztató, vagy a koreai bankkártyás regisztrációhoz szükséges papírok kitöltése együtt), elvittek minket busszal elintézni az Alien Registration Cardot, volt campus tour, voltak játékok (a legnagyobb attrakció a vízcsata volt, de esti sorverseny is akadt, meg hagyományos koreai játékokat is kipróbálhattunk). Volt minden este egy rövid istentisztelet és worship (azaz éneklés, legalább 10-15 percen keresztül, amit nehezen viselt a testem, szóval megengedték, hogy leüljek közben). A hét alatt volt a koreaiteszt is a koreaiórákhoz, aminek nem sok értelme volt, mert egyáltalán nem azt mérte fel, hogy az alapszintű órák közül melyik lenne jó, hanem hogy anyanyelvi szinten vagyunk-e vagy sem – mint kiderült, a cserediákoknak nem is kellett tartaniuk magukat a teszt eredményéhez. Csütörtökön volt a Foot Washing Ceremony és az Honor Code Ceremony, ahol kaptunk az eskütételhez egy fancy bizonyítványt, hogy hivatalosan is Handong-diákok vagyunk, amit még egy másfél órás all-out worship követett. Minden este volt team meeting is, mivel be voltunk osztva csapatokba a szerint, hogy melyik koliba költöztünk az orientáció után, és volt egy exchange helperünk, aki egy buddy szerepét töltötte be, csak 10 emberre.
Az egészet diákok szervezték és egyébként tök jó volt a szemeszter alatt találkozni és barátkozni a tábor szervezőivel, meg nagyon barátságosak és segítőkészek voltak, viszont nagyon megterhelő volt ez az első hét jet laggel, folyamatos programmal, nem tudtam rendesen aludni, nem volt szabadidő, hogy beszéljek az itthoni barátaimmal (amit bepótoltam éjszaka, amikor próbálkoztam az elalvással és nem ment). Ez odáig fajult, hogy csütörtök délelőtt elmentem orvoshoz megnézetni magam, hogy biztos nincs-e baj, mert az is nagyon stresszelt, de oda is elkísértek és segítettek.
Az orientációs hét után átköltözünk a rendes koliba, ami sokkal jobb volt, mint az i-House, mivel ahogy előre leleveleztük, a legjobb koliba kerültünk. A koliról részletesebben írok még a következő posztban.
A szemeszter 16 hétből állt (augusztus 26-ától december 13-áig, de például a Donggukon csak 15 hét, ha jól tudom), amiből a 8. hét a midterm week, a 16. hét pedig a finals week. Azaz ekkor vannak a tárgyakból vizsgák, és nincs külön vizsgaidőszak, mint itthon. Illetve érdemes tudni, hogy egy tárgyból alapvetően egy héten két 75 perces óra van, vagy hétfőn és csütörtökön, vagy kedden és pénteken, szerdánként pedig istentisztelet és team meeting van, de ezt kifejtem majd a tárgyakról szóló posztban.
Az OIA (Office of International Affairs) szervezett nekünk welcome és farewell dinnert is a félév során. Az előbbi pizza volt, az utóbbi pedig egy nagyon díszes svédasztalos vacsora, ahol salátáktól kezdve a sushin át mindenféle meleg ételig minden volt. De egyébként a félév során is volt pár olyan alkalom, amikor az igazgató finanszírozásában osztottak ingyen pizzát vagy croffle-t üdítővel, midterm/finals fighting címszó alatt.
Szeptember 16-ától 18-áig tartott a chuseok ünnep, ami az ott tartózkodásom alatt a legnagyobb ünnep volt, azaz szinte kiürült a koli és az egyetem, mert a koreaiak ilyenkor hazamennek a családjukhoz. Mivel ez az egyetlen időszak, amikor 5 napon keresztül nincs egyetem, javasolták, hogy ekkora szervezzük a hosszabb utazásokat, ezért sokan elmentek Szöulba. Csak az ünnepek alatt jóval drágább is volt, illetve kb. minden látványosság zárva volt. Úgyhogy nem bántam meg, hogy a kampuszon maradtam (a félév legjobb 4 napja volt egyedül a koliszobában), legalább tudtam rendesen pihenni. Ekkor a kampusz összes kajáldája is bezárt, viszont egyes tanárok önkéntesen felajánlották, hogy főznek a külföldi diákoknak, akik maradtak a chuseokra, szóval kaptunk napi egyszer meleg kaját, ami nagyon kedves tőlük és finom is volt.
Október második felében érkeztek meg a koreai bankkártyák. Szóval az utolsó két és fél hónapban lehetett csak használni őket. Én nem bántam meg, hogy nem csináltattam, elég macerásnak tűnt az egész folyamat, meg sok mindenbe kell beleegyezni, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda. Annyiban megkönnyíti az életünket ez a kártya, hogy a koliban kicsit kevesebbet kell várni az ajtónál, meg néha, de nagyon csak néha előfordul, hogy nem akarja elfogadni az itthoni kártyánkat valamilyen gép. Illetve ha sokat akarunk utalgatni, esetleg ezzel fizetni az NHIS biztosítást, akkor hasznos, mert valószínűleg kevesebbet von le az utalásért a Hana Bank, mint a Wise.
Viszont én koreai SIM-kártyát sem szereztem a félév hátralévő részére (a nélkül pedig a bankkártyát sem lehetett intézni), mert telefonálni nem terveztem, a mobilnetre meg nagyon ritkán lett csak volna szükségem, és ha mentem valahova, mindig vittem magammal valakit a biztonság kedvéért. De még a buszmegállókban is van sokszor Wifi. Az utazásoknál viszont nem árt, ha van mobilnetünk, hogy tudjuk követni a Naver Mapen, hogy merre járunk és hogy tudunk eljutni valahova.
A szemeszter nagy eseménye az őszi fesztivál volt október 30-ától november 1-jéig. Ekkor foodtruckok is érkeztek, a diákok is sátrakban árultak kaját, lehetett kézműves kiegészítőket venni, hanbokot próbálni, illetve koncertek is voltak (a fő előadó Bewhy volt, egy keresztény rapper). Egy hétre rá pedig volt a Festival of Nations, ahol a külföldi diákközösségek készültek egy-egy előadással, ez is nagyon jó volt, szerettem a fesztiválokat.
December 3-án volt a martial law kikiáltás és kezdődtek tüntetések. Már pont feküdni készültem, amikor a japános chatben láttam, hogy valami politikai dolog történik, és nagyon megijedtem, hogy háború lesz, de aztán utánaolvasva kiderült, hogy nem támadták meg az országot. Másnap reggel küldött az OIA egy levelet, hogy ez meg ez történt, de biztonságban vagyunk és szerintük biztonságban haza is tudunk majd jutni. A tüntetésekből tényleg nem éreztünk semmit, csak legfeljebb a stresszt, hogy december 14-én hogy fogunk Szöulban közlekedni a tüntetések kellős közepén. De nem futottunk bele ott sem semmilyen gyülekezésbe.
December 15-éig kellett kiköltözni a koliból, és megegyeztünk, hogy Szöulban töltjük az utolsó napokat, és bőven volt időnk, mivel két nappal odébb került a járatunk, hiszen a LOT törölte a 16-ai gépet. A szállásról hajnali 4:30-kor indultunk, nem messze tőle volt egy Ariport Bus buszmegálló, amivel kb. 1 óra alatt eljutottunk a reptérre. Igazából az összes reptéri tapasztalatom jobb volt Magyarországon, mint Koreában. Alig találtuk meg, hogy hol lehet becsomagoltatni a bőröndöket, rengeteget kellett sorban állni az ellenőrzéshez, nem voltak segítőkészek az emberek. Meg például míg Magyarországon nem mérték le a kézipoggyászt, csak a feladott bőröndöt, itt az összes cuccunkat rárakatták a mérlegre, és így annak, akivel mentem, további 50 000 forintjába került a túlsúlyos kézipoggyászt átrakatni feladott csomagnak.
A repülő még hosszabb volt, mint odafele, 10 óra helyett 12 óra, de valahogy kevésbé viselt meg fizikailag az út, nem fájt mindenem a repülőn. Mivel így télen jól fel is voltam öltözve, nem is fáztam, és hiába aludtam mindössze 2 órát a repülés előtt, volt energiám olvasni is, meg egymás mellett kaptunk helyet, szóval néztünk együtt filmet is. Mindezek ellenére is szörnyen lassan telt el az a 12 óra. De december 18-án délután 2 körül visszaérkeztem Magyarországra.
A következő posztokban lesz szó a kampuszon való életről, az utazásaimról, a tárgyaimról, az összefoglaló pedig a IV. posztban lesz.