Ebben a posztban arról írok, hogy milyen volt a koli, a közlekedés, a kaja, a szórakozási lehetőségek stb. Innentől kezdve tényleg inkább a kinti élettel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném átadni élménybeszámoló formájában, és kevésbé a csereprogram ügyintézéseiről panaszkodni, de azért hozzátenném, hogy az is hozzátartozik a kinti élethez.
Koli
Szerintem a legjobb kolikba kerültem, tényleg modernek voltak az épületek. De igazából oda kerültem, amit beírtam a jelentkezésnél, hogy hova szeretnék a legjobban menni. Az INF 690-es koliban laktam, ami nem az Altstadtban volt (például az Europahausokkal ellentétben, de azok kívülről is elég réginek néztek ki, meg mások mesélték, hogy volt, hogy nem volt víz egy napig stb.).
Az itteni koliépületek nagyon aranyosak és színesek kívülről, kis kockaházak, amik el vannak tolva egymáshoz képest kicsit, nem sorházról van szó. 4 vagy 5 szintesek, és egy szinten több apartman van. Egy apartmanban négyen laknak, mindenkinek saját szobája van, azaz a konyhán, a fürdőszobán és az extra kis vécén kell osztozni a többiekkel. A mi apartmanunk az alagsorban volt, amitől féltem kicsit, de nem volt vészes, hatalmas ablakaink voltak. A koli körül be van süllyesztve a föld, és körbe vezet csiga formában egy lejtő, ahonnan nyílik egy olyan lakás is, ami megközelíthető kerekesszékkel. Tehát az egyetlen hátránya az alagsori apartmannak igazából az, hogy akik az utcán sétálnak, belátnak az ablakon. Meg talán kicsit több a bogár, ami be akar jönni a fényre. De mindenképp jobb volt, mintha 3 emeletet kellett volna lépcsőznöm a szobámig.
A konyhában volt hűtő, fagyasztó, főzőlap és sütő is, azaz tényleg jól felszereltnek mondható az apartman. A szobában egy egyszemélyes ágy volt matraccal, egy éjjeliszekrény, egy polcos szekrény, egy ruhásszekrény, egy szemetes és egy íróasztal irodai székkel. (Meg radiátor.) Érdekes volt, hogy mozgásérzékelő lámpa volt a konyhában, a fürdőszobában, a kis vécében és a lépcsőházban is. (Azaz fürdés közben meg kellett bokszolni a függönyt, amikor lekapcsolt, illetve a konyhában néha napokig éjjel-nappal égett a lámpa, és nyitott ablaknál egy egész élővilág beköltözött oda.)
És akkor egy felsorolás, ami nincs, és magunknak kell beszerezni vagy boldogulni nélküle: ágynemű, evőeszköz és tányér, tepsi, fazék, pohár stb., mikró, légkondi, asztali lámpa, szúnyogháló, függöny, vállfa, ruhaszárító, takarítóeszközök. (Nálunk voltak takarítóeszközök, de feltételezem, hogy azokat az előző lakók hagyták ott, mert nagyon el voltak használódva.)
A kolik területén volt egy szemétlerakó telep nagy kukákkal (különböző színekkel a szelektív gyűjtéshez), amit a kolis kártyánkkal tudtunk használni, egész sokat kellett oda sétálnom, de a környékén nagyon büdös volt, úgyhogy nem akartam volna közelebb lakni hozzá. Szintén volt egy mosószoba, három épülettel odébb. Ott volt 20 mosógép és 10 szárítógép, amiket pénzért lehetett használni. Sok nem működött viszont, és mindig beszkenneltem a falon lévő QR-kódot, ami egy Excel-táblázathoz vezetett: ebben vezették, ha valamelyik gép meghibásodott. (A 3-as mosógép, Carl volt a kedvencem, egyszer megszívatott, mert sokkal tovább tartott a program a kiírt időnél, de utána mindig rendben mosott.) A szárítók egyáltalán nem szárítottak, hiába ürítettem ki a szűrőt, ezért mindig a szobámban szárítottam a ruháimat.
Főzni nem főztem az apartmanban, evőeszközt, tányért és műanyag poharat vittem magammal csak (és imádkoztam, hogy ne törjenek össze a ruháim között), meg a műanyag dobozaimból ettem tányér helyett sokszor. (A barátom WG-ben lakott, náluk például volt sok főzőeszköz meg mosogatógép, hajszárító, amiket használhatott, ilyen szempontból praktikusabb tud lenni a WG.) Ágyneműt is vittem magammal. Praktikus tipp: egy vastagabb pokróc jó takarózni hidegben, melegben az üres takaróhuzat is elég, extra hidegben pedig fel lehet húzni a pokrócra a vékony huzatot pluszban. Extra praktikus tipp: a vastagabb pokrócot egy bőrönd tetejére csatolható táskában vittem, egy ilyen táska jelentősen megkönnyítheti a cipekedést.
Ruhaszárító állványt az XXXLutzban vettem, illetve nyárra egy mobil klímát vettem 40 euróért másodkézből: az eBayen (Kleinanzeigenen) mindenképp érdemes nézelődni, mert nagyon olcsón lehet rövid távra venni dolgokat. Illetve ezeket utána újra el is lehet adni ugyanott, vagy éppen az ESN WhatsApp-csoport Buy & Sell alcsoportjában. Szintén a Kleinanzeigenen vettem az átlátszó táskámat, amit be lehet vinni a könyvtárba. Az ilyen táskák a boltban akár 60-80 euróba is kerültek, így ez egy nagyon jó tanács volt a buddymtól.
Menza
A legtöbb német egyetemnek van saját menzája. (Már csak azért is, mert ha valaki nem főz diákként, akkor ez az egyetlen főtt étel, amit megengedhet magának ilyen árak mellett.) A heidelbergi egyetemnek három nagyobb menzája is van: a Zeughaus Mensa (de mindenki Marstall Mensának hívta igazából), a Triplex Mensa és a Zentralmensa im Neuenheimer Feld (röviden nekem INF Mensa). Az utóbbi kettő csak hétköznap ebédidőben (11:15-től 14:00-ig) van nyitva, míg a Marstall Mensa nyitva van este 9-ig, és egyedül vasárnap van zárva.
A heidelbergi menzákon nagyon jó volt, hogy habár vannak egyben kapott adagok is, opció a svédasztalos szedés is. A Triplex Mensán és az INF Mensán lehetett tényleg nagyon olcsón kapni egy adag kaját, utóbbin volt mindennap egy vegán és egy hús opció is. A Marstall Mensa és az INF Mensa viszont svédasztallal is dolgozott: mindenből annyit szedtünk, amennyit akartunk, és ezt lemérték, aztán súlyra fizettünk. Nekem ez általában 5 euró körülre jött ki egy normál érkezésnél, de aki többet eszik, annak inkább 7-8 euró körül lehet.
Minden menzára igaz, hogy nagyon sok a vegán és a vegetáriánus kaja: szójából vagy napraforgóból előállított húshelyettesítőkkel készült ételek, illetve vegán rántott hús is sokszor volt. Nekem ezek nem ízlettek, és kerültem őket. Azok a vegán ételek sokkal jobban tetszettek, amik nem próbálták helyettesíteni a húst, hanem szimplán hús nélkül (pl. zöldségekkel) készültek, mint a tavaszi tekercs. A Marstall Mensán a kedd és a péntek volt a vegán (vagy vegetáriánus nap?), amikor tényleg semmilyen húst nem lehetett találni, ilyenkor néha küzdöttem, hogy bármi olyat szedjek, ami finom is. De aki vegán, annak tényleg nagyon jó lehet ez a menza. (Kis figyelmeztetés mindenevőknek: hallottam olyan pletykát, hogy most, hogy a zöldeket választották meg a HÖK-nek, be akarják vezetni, hogy az összes menza teljesen áttérjen a húsmentességre, nem tudom, hogy igaz-e.)
A kedvenc menzám az INF Mensa volt. (Aminek az az előnye, hogy ez volt a legközelebb a kolimhoz.) Itt nem volt vegán nap, sokszor volt rántott hús, volt olyan salátaöntet, ami a Marstall Mensán nem, illetve ebédidőben sem volt olyan hosszú sor. (A Marstall Mensán 12 és 14 óra között akár fél órát is sorban kellett állni, konkrétan az épület teljes hosszában állt a sor és utána még visszakanyarodott, pedig az egy hosszú épület.)
Mindennap volt egy leves is, a legtöbb esetben krémlevesek voltak, lehetett kapni kenyeret is, illetve isteni pohárkrémeket árultak mindkét menzán, amit ritkán utasítottam vissza. Van majonéz, ketchup és mustár is mindig, illetve egyéb egzotikus fűszerek is. Az INF Mensán mindennap volt többféle tészta különböző szószokkal is, illetve sokkal nagyobb volt a választék is mindenből. A menza fog a legjobban hiányozni Németországból szerintem. A legfinomabb kaja viszont azért mégis a marhapörkölt volt (igaz, hogy gulyásként hivatkoztak rá), de nagyon szerettem a rántott csirkét és a különböző steakeket is. Köretként pedig a krokettet imádtam, meg valamilyen formában szinte mindennap volt sült krumpli is, azért is hálás voltam, mert a legrosszabb esetben sült krumplit ettem salátával és majonézzel.
Egyébként a Marstall Mensán bárki ehet, nem csak a diákok. De diákigazolvány nélkül kétszer annyiba kerül, ezért ha van egyetemista barátunk, akkor praktikus megkérni, hogy fizessen a diákigazolványával, aztán odaadjuk neki a pénzt. De ha nincs, még így is sokkal olcsóbb, mintha étteremben ennénk, szóval ha turistaként megy valaki Heidelbergbe, akár a menzát is ki lehet próbálni.
Éttermek
Mivel vasárnap minden zárva volt (főleg a menzákat és a boltokat értem ezalatt), ezért ha éppen nem pizzát rendeltünk Woltról, akkor kipróbáltunk különböző éttermeket. A hagyományos éttermek nagyon drágák, viszont voltak olyanok is, ahol ki lehetett hozni 30-40 euróból két főre az étkezést italokkal együtt.
Ilyen volt például a Keisari étterem, ahol nagyon finom sushit lehetett kapni. Valamint a Soban koreai étteremlánc, aminek három étterme van Heidelbergben (egy hagyományos koreai ételekkel, egy japán rámenekkel meg tonkatsukkal, egy pedig hagyományos koreai csirkével, utóbbi volt a kedvencem, mert Koreában is imádtam ezt a csirkét).
Kiemelném még a Hans im Glück étteremláncot, egy hamburgerezőt (Lúdas Matyira emlékeztető logóval). Nagyon finom házi hamburgereket adnak, gyakorlatilag házi készítésű ice teákkal és koktélokkal, valamint imádtam a narancsos-mustáros szószt, ami ott volt az asztalon. Szóval tényleg nagyon minőségi volt a hely, és a Mittagsmenüben nem is volt olyan drága (ez déltől 17 óráig elérhető).
Egyes kampuszokon előfordulhatnak food truckok is, pl. Srí Lanka-i kajával, vagy az orientalisztikás kampuszon bentót is lehetett kapni heti két nap (főleg pl. sushit). Ezeket nem próbáltam ki, pedig bentót szívesen vettem volna, csak pont a mostani szorgalmi időszak nagy részében nem volt ott a kocsi. (Mert ha jól emlékszem, a világkiállítás miatt Ōsakába utazott az ezt működtető család valamilyen ottani munka miatt ideiglenesen).
A tipikus gyorsétteremláncokban csak egyszer ettem, és akkor megállapítottam, hogy ugyanolyan drága, mint egy hagyományosabb étterem (ha nem drágább), és akkor már inkább a valamivel egészségesebb opciót választom, ha ugyanannyiba kerül.
Közlekedés
Nem fogok hazudni, az Erasmus-félév alatt szenvedélyemmé vált a helyi közlekedés kiismerése. Szórakoztató volt messziről kiszúrni egy buszt és az útvonala alapján kikövetkeztetni, hogy hányas számú busz lehet az, vagy fejből megmondani az adott busz/villamos végállomását a szám alapján. Viszont tényleg ajánlani tudom mindenkinek, hogy kicsit ismerkedjen meg a helyi busz- és villamoshálózattal, mert praktikus, ha jobban ismerjük a közlekedést, mint a Google Maps. (Több cserediákkal is találkoztam, aki a kolitól a vasútállomásra a 12-15 perces útvonal helyett egy több átszállásos kerülővel ment, mert nem ismerte a rövidebb útvonalat.)
A városban eléggé szét van szórva az egyetem, ezért valószínűleg gyakran kell közlekedni buszokkal. A három nagyobb kampusz a Campus Altstadt, a Campus Bergheim és az INF Campus. Az első a legtöbb BTK-s intézet és az ÁJK is, a második a szociológia, politikatudomány, társadalomtudománnyal kapcsolatos intézeteket, valamint a keletis intézeteket takarja, az INF pedig a reál szakokat foglalja magába (mint a fizika, kémia, informatika, biológia stb.), de még van egy orvosi kampusz is külön Mannheimba kihelyezve.
Viszont még az Altstadton belül is annyira szét vannak szórva az épületek, hogy simán lehet gyalog 10-20 perc eljutni az egyikből a másikba. Én 4 tárgyat végeztem el kint, és mind a négy teljesen más helyen volt. A töris nyelvóra az Alte Brücke túloldalán volt, az anglisztikás órám az Altstadt központi részében, a német mint idegen nyelvvel foglalkozó órám az Altstadt egy másik részén, az egyetlen japános órám pedig a Campus Bergheimon.
Ezen a térképen látszik azért, hogy a koli elég messze volt azoktól az egyetemi óráimtól, amiket felvettem. Ezzel akkor is tisztában voltam, amikor jelentkeztem, viszont nekem így is megérte egy jobb koliépületben lakni és többet buszozni. (Egyébként további apró pozitívum volt számomra, hogy a kolitól gyalog 10 percre van a Medizinische Klinik, ahol van folyamatos orvosi ügyelet, és nekem adott egy biztonságérzetet, hogy bármi történik, ha valami bajom van, gyalog is el tudom vonszolni magam oda.)
A kolikhoz nagyon közel van a Studentenwohnheim nevű buszmegálló, ahonnan a 31-es busszal kb. 25 perc alatt el lehet jutni az Altstadtba, a 37-es busszal pedig a Max-Weber-Haushoz még kevesebb idő alatt. Mivel az én koliépületem a legszélén volt ennek a kolis blokknak, a Jugendherberge nevű buszmegálló is közel volt hozzá, ahonnan pedig a 20-as busszal is el lehetett jutni (a vasútállomáson keresztül) az Altstadtba, igaz, az inkább 30 perc volt.
A 31-es busz iskolaidőben 10 percenként járt, míg a 20-as 20 percenként. Van külön menetrend szombatokra, valamint egy harmadik menetrend, ami vasárnaponként és ünnepnapokon érvényes. Éjféltől éjszakai járatok közlekednek (ezek az M kezdetű buszok), ezek már tényleg nagyon ritkán mennek, nem is ültem ilyenen, de egyszer láttam egy M5-ös buszt az utcán sétálva. Augusztusban (iskolaszünetben) viszont a 31-es is csak 20 percenként járt, ami elég rossz volt, ha menzára akartam menni, mert figyelni kellett, hogy mikor jön busz, ha nem akartam véletlen 19 percet állni a buszmegállóban.
Soha nem fogom elfelejteni a 32-es buszt, szegényt június végétől kezdve teljesen kivonták a forgalomból, mert frissítették a buszhálózatot. (Pedig sokan használták, most helyette a többi buszon nyomorog a sok ember, mert míg a 32-es 10 percenként járt, a többi 20 percenként megy a vasútállomás és az Altstadt között.) Egy perc néma csend a 32-es buszért.
A buszokat, villamosokat és a regionális vonatokat is lehet használni a német országbérlettel, a Deutschlandtickettel. Ez jelenleg havi 58 euró volt, de minden évben emelnek rajta. Elvileg megoldható a Jugendticket vásárlása is, ami kevesebbe kerül, de hivatalosan egy évre kell megvenni. Viszont úgy hallottam, hogy le lehet mondani 6 hónap (=egy szemeszter) után is, ha valaki befejezi az ottani tanulmányait ezzel. Arra már nem volt energiám, hogy ennek utánajárjak a félév elején, ezért inkább csak a rendes Deutschlandticketet vettem.
A buszos közlekedéshez még ajánlani tudom az rnv Online honlapját, ahol a Fahrtinfónál nemcsak a menetrendeket lehet elérni, hanem az aktuális buszokat is: tehát hogy melyik busz hány perc múlva fog odaérni az adott megállóba. Praktikus tud lenni.
Nagyon sokan közlekednek busz helyett inkább biciklivel, ez is egy járható út, mivel annyira azért nem nagy a város, és szerintem hasonló idő alatt lehet eljutni a kolitól az egyetemre, mint busszal. Ha jól tudom, a nextbike appban fél órán át ingyen lehet bérelni ezeket a bicikliket, azaz ha ügyesen vagyunk, gyakorlatilag ingyen is megoldhatjuk a biciklis közlekedést.
Bevásárlás
A legtöbbet a Mathematikon nevű épületbe jártam vásárolni, ez a kolitól busszal 5, gyalog 15 percre volt. Itt volt Aldi, Rewe és Rossmann, valamint egy pékség is. Habár az Aldi olcsóbb, mint a Rewe, mégis a Rewe lett a kedvenc boltom Németországban. Egyszerűen olyan széles választékot kínálnak, hogy tényleg minden élelmiszert megtalál az ember, amit keres. A Rewékhez általában tartozik egy Eat Happy-bódé is, ahol frissen készített ázsiai ételeket lehet kapni, főleg sushit, mochit és poke bowlokat, amik olyan finomak, mintha étteremben ennénk, csak annál mégis jobb ár-érték aránnyal. A sushikhoz ingyen jár a szójaszósz, a wasabi, a gyömbér és az evőpálcika is, mint Japánban vagy Koreában.
A Mathematikonon kívül néha mentem még a Brückenstraße és a Lutherstraße buszmegállók közötti Lidlbe, ami még az Aldinál is olcsóbb volt, illetve az Altstadtban a menzától nem messze volt egy tegut élelmiszerbolt is, ami viszont nagyon drága volt a többi bolthoz képest, ezért igyekeztem kerülni. A Bismarckplatzon lévő dm-be is mentem néha, de alapvetően mindent lehetett kapni a Rossmannban is.
Németországban tetszett, hogy gyakorlatilag mindent lehet kapni, amit itthon használok, hasonló boltok vannak. Koreában azért egészen más volt ezzel a tapasztalatom.
Szórakozás, ismerkedés
Sok a klub meg a kocsma Heidelbergben, az Altstadtban például hírhedt az Untere Straße, ahova szinte kizárólag a külföldi diákok járnak szórakozni. De az INF kocsma is nyitva volt heti kétszer, meg sokszor láttam hirdetéseket, hogy a Rohrbach városrészben lévő Rohrbarban éppen milyen esemény van, számos technópartit is hirdettek. Ez annyira nem az én világom, este már nem nagyon mentem sehova, de a lehetőség megvan mindenesetre, ha valakit ez vonz.
Van számos múzeum, amit heidelbergi diákként ingyen lehet látogatni, vannak helyi mozik, ahol kifejezetten német filmeket adnak, illetve néha elmentünk csak úgy megnézni egy-egy parkot. Az INF Mensa mellett lévő botanikus kert bárki számára ingyenesen látogatható, illetve van állatkert is, ha valaki kevésbé partizós kikapcsolódási lehetőségeket keres.
Egy külön előadást tartottak arról, hogy mennyi sportlehetőség van az egyetemen, engem ez annyira nem hozott lázba, pedig a kolitól egy köpésre volt a sportcentrum és az uszoda is. Szóval sportolásra is van bőven lehetőség, ha valakinek nem elég a bicikli vagy az a rengeteg séta, amit az egyik épülettől a másikig kell megtenni. (A busz után futásból is sportot űztem néha, mert ha a Marstall Mensán befejeztem az evést, és látom, hogy 6 perc múlva indul a következő 31-es busz, a következő pedig 26 perc múlva, akkor inkább szedem a lábam, hogy elérjem.)
A buddyprogram egy jó lehetőség ismerkedésre, szerintem érdemes rá jelentkezni. Hasznos, ha van egy buddynk, aki önkéntesen segít nekünk, ha elakadunk valamivel. Én például csak kétszer találkoztam a buddymmal, egyszer a szemeszter elején megmutatta, hogyan kell használni a könyvtárat, meg ittunk egy teát együtt, meg egyszer a szemeszter végén összeültünk együtt ebédelni és beszélgetni. A félév közben mindketten elég elfoglaltak voltunk, és néhányszor meghívtuk egymást egy-egy programra, csak pont nem ért rá a másik sosem. A személyes buddyn kívül egyéb eseményeket is szerveznek buddyknak, például társasozós estet vagy túrázást, egy speed friending eseményre mentem el, de végül senkivel nem tartottam onnan kapcsolatot.
Sok egyéb közösség is van az egyetemen, illetve úgy általában Heidelbergben, olvasó- és írókörök, Sprachcafé, ahol nyelveket lehet gyakorolni, queer találkozók, színjátszó kör, illetve minden intézet Fachschaftja (olyan, mint egy intézeti HÖK) szervez külön programokat. Ilyen például a japán Hanasukai, ahol a németek japánul gyakorolnak, a japánok pedig németül vagy angolul, és így lehet beszélgetni, társasozni, barátkozni stb., vagy például az anglisztika intézetben minden szerdán volt teadélután.
Egy idő után kialakult, hogy melyik órán kikkel ülök és kikkel beszélgetek, ezen kívül külön annyira nem ismerkedtem. Az orientáció nem az ismerkedésről szólt, de azért sikerült két japán barátot szerezni, akik utána egy szülinapi bulira is meghívtak, a németes óráimról főleg német barátaim voltak, a japános órán további két japán cserediákkal beszélgettem sokat, a töris nyelvórán pedig a legtöbbet egy ausztrál sráccal, két amerikai lánnyal és egy svájci lánnyal beszélgettem. Összességében elégedett vagyok azzal, amennyit ismerkedtem, lehetett volna sokkal többet is, de így, hogy barátokkal utaztam ki eleve, kevésbé voltam motivált erre.
Emberek
Heidelberg tényleg egy egyetemváros és főleg diákok laknak itt, elég fiatalosnak mondható a közeg. Nagyon sok viszont a turista, a Hauptstraße, azaz a főutca pont keresztezi az egyes egyetemi épületeket és a menzát összekötő útvonalat, és ott mindig rengeteg az ember. Néha csak azért mentem inkább busszal, mert nem volt kedvem kerülgetni az embereket, akik sokkal lassabban sétálnak, mint én.
Németország eléggé küzd a bevándorlás problémájával (ez az, amit a törióránkon Migrationskriseként emlegettünk), szóval kicsit erről is akartam írni, már csak azért is, mert a szüleim nagyon aggódtak azon, hogy biztonságban leszek-e ott. A fő tanács, amit kaptam, az volt, hogy éjszaka egyedül ne nagyon közlekedjek, de főleg a vasútállomást kerüljem. Nappal tényleg nem volt olyan, hogy ne éreztem volna magam teljesen biztonságban, éjszaka pedig nem nagyon mentem sehova, így egyáltalán nem volt probléma ebből. Egyszer volt, hogy a Hanasukairól már sötétedés után mentem haza, akkor a Bismarckplatz felé menet láttam egy embercsoportot, akiket inkább elkerültem (biztos, amit biztos), meg ekkor a Bergheim kampusznál kértek tőlem cigit, de ez az egyetlen ijesztő tapasztalatom.
Heidelberg tényleg egy biztonságos városnak mondható, ahol kevésbé kell tartani attól, hogy elveszik a táskánkat, kirabolnak, megtámadnak stb. Frankfurtban azért például sokkal elővigyázatosabbnak kell lenni, de többször jártam a frankfurti vasútállomáson is, hazafelé Münchenben is átszálltunk, és egyik vasútállomáson sem történt semmi különös, szóval azt gondolom, hogy nem kellett volna annyira félni ettől, mint ahogy a szüleim aggódtak rajta.
Összegzés
Habár voltak nehézségek, azért összességében szerettem Heidelbergben lakni. Főleg a buszokkal szenvedtem, miután átalakították a buszhálózatot és utána rendszeresen késtek meg kimaradtak a buszok. Meg a Marstall Mensa kínálatában sokszor csalódtam. De hiányozni fog nagyon az INF menza, az aranyos narancssárga buszok, a hatalmas könyvtár, meg a barátaim, akiket itt szereztem. Kiemelném, hogy nagyon hamar megszoktam a várost, gyakorlatilag már két hét után otthon éreztem magam. Amikor pár nap távollét után hazatértem Heidelbergbe a kint töltött harmadik héten, és megláttam a buszokat, akkor elfogott az érzés, hogy otthon vagyok.