Skip to content

Tárgyleírás: Nyelvtudomány

Érdekes, hogy ez a tárgy az irodalomtudománnyal van párbaállítva, mert rettenetesen különböző a két tárgy.

Óra: Bevezetés a nyelvtudomány
Oktató: Tamm A.
Modul: japán BA, kötelező tárgyak
Típus: előadás
Kredit: 2
Ajánlott félév: 2.
Aktuális félév: 2.

Ezen az órán a nyelvtudomány alapfogalmaival foglalkoztunk, és alapvetően a tipológiáról és a nyelvi szintekről tanultunk: fonetika/fonológia, morfológia, szintaxis, szemantika, pragmatika. Az órán a tanárnő különböző menti.hu-s teszteket hozott, de alapvetően az előadás inkább egy konzultáció volt a tanárnővel, és az anyagot otthon kellett elsajátítani.

Jegyszerzés

Az értékelés folyamata nem annyira egyszerű, külön Moodle-tesztet lehetett kitölteni bónuszpontért arról, hogy hogyan működik a jegyszerzés ennél a tárgynál.

Először is a félév első felében minden héten volt egy házi feladat, ami vasárnap délig kellett leadni. Ez a Kenesei-féle Nyelv és nyelvek című könyvre épült, a fejezetek végén lévő ellenőrző kérdésekre kellett válaszolni a könyv alapján, esetleg az internet segítségével.

Ha minden házi megvolt, akkor mehettünk beugrózni, ami valahogy a tavaszi szünet után volt. Ez egy Moodle-teszt volt az anyagból, sok olyan kérdés is volt, ami az órán lévő kvízekben is előfordult. A beugrón 60%-ot kellett elérni, hogy meglegyen a tárgy. (De akinek nem sikerült, az megpróbálhatta utána újra.) Ha jól emlékszem, hibátlan beugrót írtam, de az ugyanúgy egy kettest ér a tárgyra.

Ugyanis a félév második felében indult a pontgyűjtés, ahol 10 pontonként lehetett egy jeggyel jobbat szerezni. A tanárnő ad plusz házit a Kenesei-könyv további fejezeteiből, illetve egyéb pontszerzési lehetőségeket. Például nekünk lehetett észt nyelvleckét csinálni, egy courserás nyelvészeti kurzust csinálni, esetleg becsatlakozni egy nyelvészeti kutatásba. Illetve lehetett már a félév elejétől bónuszpontokat szerezni azzal, hogy például valaki első lett a kvízen, becsukta az ajtót, amikor elindult a kézszárító a mosdóban, vagy fényképezkedett szakurával. Viszont ebből csak öt pontot lehetett szerezni, szóval egy jobb jegyhez nem volt elég.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük