Ez volt az első tréninghetem (az október 23-ai hét), és igazából elégedett vagyok az előadásokkal, amiket felvettem. Izgatott voltam, hogy mikor jelennek meg a tréninghetes kurzusok, aztán 4 nappal a tárgyfelvétel (október 12.) előtt rakták fel őket, úgyhogy csak türelem. Több mint kétszáz közül lehetett választani, ezért alaposan átböngésztem őket, hogy melyik címek tűnnek a legérdekesebbnek. Meg azért az is fontos szempont volt, hogy lehetőleg csütörtökön legyenek. Meg az is, hogy ne kelljen a Dózsára menni, a Bécsi útról meg ne is beszéljünk. De találtam két olyat, ami megfelelt minden kritériumnak szerencsére.
Japán és a világ – Hallgatói konferencia
A konferencián három különböző előadás volt művészeti, társadalmi témában. Az első Hokusai (北斎) egy fametszetsorozata volt: A Fuji harminchat látképe. Különböző képeket összehasonlítva megnézhettük, hol hogyan jelenik meg a Fuji, hogyan változik az, hogy hol mit szimbolizál. A második előadásban a nō (能) színház elemeinek megjelenését mutatta be Shindō Kaneto (新藤兼人) három filmjében (Onibaba 鬼婆, Kuroneko 黒猫 és Kanawa 鉄輪). Meglepően érdekes volt, hogy a filmekben milyen maszkokat használnak, hogy lettek konkrétan a színpad részei újragondolva, illetve milyen (elsősorban női) szerepek jelentek meg. A harmadik prezentáció pedig a házasságról szólt: milyen nyugati hatások érték a házasság intézményét; hogy alakult át ie (家) modell katei (家庭) modellé; tudnak-e házasodni a melegek (nem, japán állampolgársággal külföldön sem, és bejegyzett élettársi kapcsolat is csak 20-30 városban van); milyen jelentősége van annak, hogy csökken a házasságok, de főleg a születések száma; hogy állnak ehhez a cégek (rosszul) és mit (nem) tesz ezellen a japán kormány. Összességében jó volt hallgatni az előadásokat, azon is elgondolkodtam, hogy valamikor majd egy kisebb kutatási témából én is tarthatnék egy ilyet.
Nyelvoktatás és -tanulás neuropedagógiai megközelítésből
Nem nagyon tudtam, mit várjak ettől az előadástól, már csak azért sem, mert még sosem hallottam a neuropedagógiáról. Úgy néz ki, hogy ez a pszichológia, neurológia és a pedagógia egy közös metszete, amely azzal foglalkozik, hogy tanulás során mi történik az agyban. Igazából az itt elhangzó dolgok nagy részét már hallottam különböző helyeken, például hogy mennyi inger ér minket percenként, hogy működnek a memóriák vagy hogy miféle kapcsolatok jönnek létre az idegsejtek között. De jó volt egyben látni a témát, jól összefoglalta a tanárnő ezeket. Szó volt még a limbikus rendszerről, neurotranszmitterekről, ezeknek a lényege pedig az volt, hogy oktatóként el kell érni, hogy lássák a gyerekek a hasznát annak, amit tanulnak, tudják azt kötni valamilyen korábbi ismerethez, illetve sokat segít a kreativitás, képi ingerek, illetve az órához köthető pozitív érzések, valamint a pozitív (de őszinte) visszajelzés az oktató részéről. Azt is megemlítette a tanárnő, hogy milyen előnyei vannak a többnyelvűségnek; egyes különbségeket a között, hogy a gyerekek és a felnőttek agyában hogyan néz ki a nyelvtanulás; meg még azt is, hogy egy új nyelv megtanulása 4 évvel késlelteti az időskori demenciát. Egész jó kilátások, ha arra gondolok, hogy legalább hat nyelven szeretnék majd beszélni.