avagy 2023ハンガリー日本語教育シンポジウム
Kaoru sensei mondta a szobatársamnak, hogy 2023. november 11-én lesz a Magyarországi Japánnyelv-Oktatók Társaságának egy szimpóziuma, én meg úgy voltam vele, hogy akármit is jelentsen a szimpózium, megyünk. (Így utólag sem jöttem rá, hogy miben más, mint egy konferencia, de hátha később okosabb leszek.) Regisztrálni kellett előre, de egyébként egy teljesen ingyenes rendezvény volt. A regisztrált nevek alapján még saját névtáblát is kaptunk, így könnyebb volt ismerkedni is.
A nap kezdetén sorszámhúzás alapján kisebb csoportokba osztottak minket, amelynek a célja hangulatoldó ismerkedés és bemelegítés volt. A mi csoportunkban volt több cserediák és anyanyelvi tanár is, az egyikük egyenesen Szlovákiából érkezett a szimpóziumra. Váratlanul ért, amikor névjegykártyával álltak elő, még sosem tanulmányoztam, hogy hogyan kell udvariasan átvenni egy névjegykártyát, és kicsit szerencsétlenkedtem vele, hogy ugye fel kell állni? tuti két kézzel! mennyire hajoljak meg közben? よろしくおねがいします？
Ezután három-három viszonylag rövid előadás következett egy szünettel a közepén. Egyes előadások magyarul voltak, mások japánul (cserébe a PPT mindig a másik nyelven volt). Az első előadást Zempléni Nóra tartotta a kutatásáról, amelyben különböző tankönyvek elsőként tanított 100 kanjiját vetette össze. 6 tankönyv szerepelt benne (a Genki, a Minna no Nihongo, a Dekiru, a PONS, az RTK és az MJOT Kezdő kanji I. könyve), és az ezekben lévő átfedéseket, különbségeket vizsgálta, valamint azt is, hogy ezek a kanjik mely JLPT-szinteknek felelnek meg a jisho szerint. Nem túl meglepő módon az RTK (Remembering the Kanji) volt legeltérőbb mindtől, mivel egészen érdekes logikát követ a kanjitanítást tekintve és gyakorlatilag több N1-es kanjit tanít meg az első 100-ban, mint N5-öset. Viszont nagyon tetszett ez a kutatás, imádom az ilyen diagramokat, elemzéseket.
Ezután Matsukuma Anri mesélt a Waseda egyetem japántanárképzéséről, a cserefélévéről és az itteni tapasztalatairól. Érdekes volt, hogy milyen megfigyelései voltak a magyarországi órákkal kapcsolatban, például hogy a magyar tanárok nagyon jók abban, hogy kiemeljék a diákok erősségeit és pozitív visszajelzést adjanak.
A következő Horváth Krisztina előadása volt a japánérettségiről. (A saját tapasztalatomról írtam cikket az AniMagazinba.) Általánosságban összefoglalta, hogy hogy néz ki a közép- és az emelt szintű érettségi, milyen változásokat vezetnek be 2024-től, és ez hogyan érinti a japánból érettségizők számát (például idén 50-70%-kal csökkent, ami nagyon meglepett). Ezzel kapcsolatban egy érdekes kérdés, amiről még beszélgettem a tanárnővel utána, hogy az emelt szint tényleg elfogadható-e B2-es vizsgának. Az előadásban is voltak diagramok az angol, német és japán emelt szintű érettségire, amik bemutatták, hogy a pontszámok viszonylag hasonlóan szoktak alakulni. Ám miután mindhármat megcsináltam, azt tudom mondani, hogy angolból és németből sokkal komplexebb és bonyolultabb szövegek vannak az érettségin, míg a japánban nem igazán szoktak lenni félrevezető, becsapós kérdések. Ugyanakkor az emelt szintnek is olyannak kell lennie, amit egy diák elég tanulással teljesíteni tud, ha gimiben kezd el japánul tanulni – különben senki nem menne vizsgázni. De külön értekezést lehetne írni arról is, hogy a JLPT szintjeit és a CEFR hogyan feleltethető meg egymásnak (talán fogok is).
A rövid szünet után Hidvégi Zsófia folytatta az ELTE tanárképzéseinek problémáival. Mind az osztatlan tanári, mind a rövid ciklusú tanárképzésnél nagy nehézség a tantervet úgy összeállítani, hogy az megfeleljen az aktuális kormányrendeleteknek, szabályozásoknak; az ELTE nyelvszakos tantervmintájának; és a japán nyelvnek, valamint a nyelvtanulóknak. Például nem biztos, hogy a legjobb ötlet a harmadévesként N4-es/N3-as tudással rendelkező tanárisokat gyakorlatra iskolákba küldeni. Alapvetően egy problémafelvető előadás volt belsős adminisztrátorként/oktatóként. Azért volt különösen érdekes nekem ez az előadás, mert egy időben fontolóra vettem azt is, hogy nem érné-e meg elmenni az ELTE-re japán–német szakos tanárnak, de annyira nem vonzott a dolog, aztán mások is lebeszéltek róla.
Ezután Sato Aya mesélt a debreceni japánoktatásról. Japán szak nincs a Debreceni Egyetemen (azért kicsit sokkolt volna, ha most tudom meg, hogy ott is van), viszont az Idegennyelvi Központon keresztül lehet az egyetemen japánul tanulni. Nem gondoltam volna, hogy 80-an is járnak ott egyetemi keretek közt japánórákra – ráadásul a hallgatók 60%-a fiú.
Az utolsó előadást Székács Anna tartotta, aki az MJOT (/em jé ó té/, ha esetleg valaki hozzám hasonlóan mjotnak szerette volna ejteni) történetét mutatta be a megalakulás előzményeitől kezdve. Tök jó volt látni, hogy mennyit fejlődött a magyarországi japánnyelv-oktatás, milyen eredményeket értek el, illetve kifejezetten örültem neki, hogy az előadásban a tanárnő felhívta a figyelmet arra, hogy az MJOT-hírlapokban rengeteg infó van arról, hogy mikor mivel foglalkoztak az itthoni japántanárok – ha valamikor szükségem lenne ilyenre.
Az ebédszünetet – ahol egyébként voltak szendvicsek, pogácsa, sütik, kávé, tea – követte az eszmecsere négy témában. Egy-egy párhuzamosan folyt, így mindet nem tudtuk sajnos meghallgatni. A program menete úgy nézett ki, hogy az elején a felelős tanár beszélt kb. 15 percet a témáról, utána kis csoportokban beszélgettünk 15-20 percig, végül pedig összefoglaltuk, hogy mikről volt szó, miket emelnénk ki a beszélgetésből. A két téma a tanulói motiváció, önszabályozó tanulás, valamint a haladó diákok tanítása érdekfeszítő módon voltak (Katayama Megumi és Uchikawa Kazumi sensei vezénylésével). Mindkettő érdekes volt, az elsőnél elhangzott mindenféle dolog, amire nem feltétlen gondoltam, utóbbi pedig azért volt kihívás, mert alapvetően úgy képzelem el a nyelvtanulást, hogy egy bizonyos szint felett már szinte csak olvasunk és sorozatot nézünk, és nem feltétlen igényel órákra járást a fejlődés. A másik két téma a mesterséges intelligencia nyelvtanításra használása (Nagahama Yoshinari) és a japántanulás animékkel (Pusztai Beáta) voltak. Előbbiről készült videó, és fent lesz Youtube-on, ha minden igaz.
Nagyon-nagyon élveztem ezt a napot, nemcsak az előadások voltak érdekesek, hanem az is, hogy milyen sok mindenkivel tudtam beszélgetni. A cserediákokkal is elvoltam a szünetekben, Kaoru senseit is megismerhettem (egy angyal), meg más japántanárokkal is beszéltem valamennyit. Kedvesek és befogadóak voltak annak ellenére is, hogy elsőéves hallgatóként voltunk ott. Mindenképpen menni szeretnék még hasonló eseményekre.