Hogyan tanuljunk kanjit?

Miután leküzdöttük a hiragana, de főleg a katakana nehézségeit, jöhetnek a kanjik. Ez elengedhetetlen, hiszen nélkülük nem tudunk olvasni, csak ha furiganázva van a szöveg.

A posztban igyekeztem minél több szemléletes példát hozni, de a végén van egy rövid TL;DR, ha valakit csak a konklúzió érdekel.

Miért kellenek a kanjik?

A kanji jelentősen megkönnyíti az olvasást. Bármennyire is abszurdnak hangzik ez elsőre, a japán szöveg tényleg úgy van kitalálva, hogy a kanji folyékonyabbá teszi az olvasást. Kész rémálom egy olyan szöveget olvasni, ami csak hiraganával van írva, még úgy is, ha szóközt is használnak benne tagolásra – hiszen alapvetően a japán szövegben a különböző írásrendszerek váltakozása adja a szöveg tagolását és nincs benne szóköz.

A kanji sokkal kompaktabb módon adja át az információt, és már ránézésre is egyből átjön a jelentés, nem egy hosszú hangalak tárolja a szót. Oké, az 承る (うけたまわる) egy extrém eset, de egy csomó összetételre igaz, hogy egy négy szótagú szóhoz két kanjikarakter elég – ezek pedig a jelentésre is utalnak. A jelentés hordozása pedig egy rendkívül fontos szerepe a kanjiknak, mivel nagyon sok azonos alakú szó van a japán nyelvben, amiket máshogy írunk kanjival. Maga a かんじ szó is jelentheti a kínai írásjegyeket: 漢字, de jelenthet érzést is: 感じ. (Ha valaki akar szórakozni szintén egy extrém esettel, ezt a videót ajánlom a こうしょう lehetséges jelentéseiről.)

Az azonos alakú szavakon túl jelentésbeli árnyalatkülönbséget is ki tudunk fejezni írásban a kanjik segítségével. Például hogy csak önkéntelenül hallunk valamit: 聞く, vagy figyelünk rá és tudatosan hallgatjuk: 聴く. Persze mindkettőt きく-nek olvassuk, és nyugodtan használhatjuk a 聞く kanjit általánosan bármiféle hallgat jelentésben, de aki szeretné pontosabban kifejezni magát, belevinni valamilyen többletjelentést a szövegbe, annak jól fognak jönni ezek az írásváltozatok.

Mennyi kanji?

Jelenleg 2136 jōyō kanji van, amit a japán diákoknak meg kell tanulniuk a kötelező oktatásban. Az újságokban, hivatalos dokumentumokban elsődlegesen ezek szerepelnek (valamennyi egyéb gyakori kivétellel – amikről a japánok is simán azt hinnék, hogy beletartoznak a jōyō kanjik közé). Minden mást erősen ajánlott furiganázni a sajtóban, szóval ha ezeket tudjuk, akkor nagyon nagy meglepetés talán nem fog érni ennél a műfajnál.

Ennél a 2136 kanjinál azonban sokkal többet el tudnak olvasni az anyanyelviek általában, egy átlag tanult japán simán ismer 3000-4000 kanjit, a könyvmolyok meg 5000 fölé is mehetnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nekünk is ennyit tudnunk kell a boldoguláshoz. A saját tapasztalatom az, hogy olyan 1500 körül már egész kényelmesen lehet mangát vagy híreket olvasni, de ez persze műfajtól és témától is függ.

Már az 1500 is elég soknak hangzik (igazából az is), de egy idő után úgy hozzászokunk, hogy nem okoz különösebb nehézséget megjegyezni egy új karaktert. Vagy tízet. (Vagy százat?) Az elején nehéz csak belerázódni, de utána jobb lesz. Főleg ha nem ellenségként tekintünk a karakterekre.

A kanjik olvasai

A kanjik olvasatait két nagy kategóriába szokás sorolni: on’yomi 音読み, azaz kínai olvasat és kun’yomi 訓読み, azaz japán olvasat. (Ironikus módon a kun a kun’yomiban on’yomi.) Amikor átvették a japánok a kínaiaktól a kanjikat, ez több hullámban történt, és ekkor érkezhetett vele akár 3 különböző on’yomi, amiknek a mai kínaihoz sokszor viszonylag kevés közük van. (De régen valaki valahol úgy hallotta, hogy egy kínai egyszer így ejtett ki egy karaktert, és így adta tovább.) A kun’yomi olvasatát pedig úgy kapta általában a kanji, hogy létező japán szavakat elkezdték az azonos/hasonló jelentésű kínai karakterekkel írni. Ebből is lehet, sőt, gyakran van is több, bár olyan is előfordul (főleg magasabb szinten), hogy egy sincs, és csak on’yomija van egy írásjegynek. A kanji után kiírt okuriganák segítenek eldönteni, hogy hogy kell kiolvasni éppen. De a három on’yomin és a végtelen kun’yomin kívül egyéb speciális olvasatok is lehetnek, hogy a japánok szórakoztassák magukat. (Ezeknél elég nehéz belőni, hogy hol van az egyik kanji olvasatának a vége, és hol kezdődik a másik eleje, nagyjából megpróbáltam, viszont talán jobb nem szétválasztva tekinteni ezekre.)

Hogy példákat is bemutassak:

Ezek pedig csak azok a szavak/olvasatok, amiket én is ismerek, azoktól már jobbnak tűnt megkímélni másokat, amiket még életemben nem hallottam, csak benne vannak a szótárban.

Felmerül a kérdés, hogy akkor mégis honnan a fenéből tudjuk, hogy a szóban az olvasat せい vagy しょう, esetleg zöngésedik és じょう, vagy hogy にん, じん, esetleg ひと vagy びと. A válasz pedig az, hogy megnézzük a szótárban. Általában semmiféle logika nincs mögötte, nem lehet csak úgy kikövetkeztetni. Legfeljebb annyi támpontunk van, hogy összetételekben az on’yomi olvasat sokkal, sokkal gyakoribb, az okurigana pedig segít, hogy kun’yomi fog kelleni, jobb esetben az is kiderül belőle, hogy melyik. (Khm, kivéve például a 通った, ami szövegkörnyezettől függően lehet かよった vagy とおった is. Vagy a(z) 行った, ami lehet いった, de akár おこなった is. Szerencsére ennél például gyakran segítenek annyit, hogy nem sztenderd módon kiírják a な-t: 行なった.)

A kanjik jelentései

Kényelmesnek tűnhet minden kanjihoz megtanulni egy konkrét jelentést, hogy majd ezekből kikövetkeztetjük az összetételek és a szavak jelentését. Például utazás + ember = utazó (旅人). Vagy ember + száj = népesség?? (人口). Sajnos sokszor nem működik kulcsszavak alapján, hogy kitaláljuk az összetétel jelentését. Persze nem mondom azt, hogy sosem található ki, mert igenis sokszor meg lehet tippelni jól a karakterek alapján a szó jelentését, de még több olyan eset van, amikor nekünk nem jön logikusan vagy egyértelműen, hogy mit jelent a két (vagy több) kanjiból alkotott összetétel. (Arról nem is beszélve, hogy van egy olyan típusa is az összetételeknek, aminél a kanji kiejtését, és nem pedig a jelentését veszik alapul, ez az ateji 当て字.)

A kanji valóban hordoz valamiféle jelentést, azonban ez nehezen megadható egyetlen kulcsszóval. Nem véletlenül sorolnak fel a kanjiszótárak is sokféle jelentést. Például a 口 kanjihoz kapásból négyféle jelentés szerepel a szótárban: 1) a száj mint testrész; 2) beszéd; 3) emberek száma; 4) lyuk, átjáró. Ebből máris látszik, hogy a népesség szó a harmadik jelentésből jön.

Mit tanuljunk?

Remélhetőleg az illusztrált példákon keresztül látszik, hogy nem igazán effektív megoldás minden kanjihoz bemagolni az on’yomikat és a kun’yomikat, megtanulni egy jelentést, és elégedetten nyugtázni, hogy tudjuk a kanjit, jöhet a következő. Ahogy már erre utalgattam, a kanjinak mind az olvasata, mind a jelentése az adott szótól függ. A megoldás tehát az, hogy megtanuljuk a szót.

Az is egy jó taktika, ha rögtön minden szót kanjival együtt tanulunk meg, és gyakorlatilag a szótanulásba beleolvad a kanjitanulás. Viszont úgy vettem észre, hogy a japánoktatásban a kanjira egy szókincstől elválasztható (vagy elválasztandó?), külön aspektusként tekintenek. Azaz külön vannak tesztek, nyelvkönyvek, akár nyelvórák a szókincsre, a kanjira, a nyelvtanra és így tovább. Ami érthető, hiszen nekünk, európaiaknak, akik kanjianalfabétaként kezdenek bele általában a japánba, nehéz megszokni ezt az írásrendszert. Ezért is kell különös hangsúlyt fektetünk a kanjik tanulására. Nem győzöm azonban kiemelni, hogy ne elkülönítve tanuljunk kanjikat, mert az nem ad biztosan használható tudást, pusztán valami kétes választékot, amiből tippelni tudunk, hogy vajon mit jelenthet a szó és hogyan kell kiolvasni.

Ha a kanjit a szavak kontextusában tanuljuk, az annyit jelent, hogy a kanjihoz megtanulunk bizonyos szavakat, amikben szerepel. Tök jó, ha ismerünk olyan szavakat, amikben különböző olvasatai kerülnek elő egy kanjinak, illetve akár a különböző jelentései. Ha már tudunk sok szót, amiben szerepel a kanji, akkor önkéntelenül is megfogalmazódik bennünk valamiféle absztrakt jelentés, és tudni fogjuk, hogy milyen jellegű szavakban gyakori az a kanji. Azt meg még nem is említettem, hogy ezzel két legyet üthetünk egy csapásra, hiszen a szókincsünk is bővül. Szerintem a szókincsemnek egy jelentős részét olyan szavak teszik ki, amiket egy bizonyos kanji miatt tanultam meg, és valóban hasznos szavaknak bizonyultak.

Nézzünk néhány példát erre!

A(z) 食 kanji elég korán előkerül. Mindenképpen tudni kell hozzá a 食べる igét, ami annyit tesz, hogy enni. Tehát megtanuljuk, hogy van vele az enni szó, amit úgy írunk, hogy 食べる, és úgy olvasunk ki, hogy たべる. (Semmiképpen sem csak azt jegyezzük meg, hogy a kun’yomija a た! Rengeteg problémához fog vezetni, ha csak azt a részét jegyezzük meg a szónak, ami nincs okuriganával kiírva a kanji után.) Aztán vannak még hozzá gyakori, evéssel kapcsolatos összetételek: 食事　しょくじ étkezés; 飲食　いんしょく evés-ivás; 食堂　しょくどう menza. És máris tudunk az enni igén kívül további három hétköznapi szót, amikből bármikor meg tudjuk mondani azt is, hogy az on’yomi alapvetően しょく.

A(z) 政 kanji egy haladó(bb) N3-as kanji. Van egy cuki 5 kanás kun’yomija (まつりごと), de ezt még nem hallottam élesben, szóval valószínűleg nem annyira fontos megjegyezni. A gyakori szavak ennél a kanjinál inkább csak az összetételek: 政治　せいじ politika; 政治家　せいじか politikus; 政府　せいふ állam; 政党　せいとう politikai párt. Ebből leszűrhettük, hogy az on’yomi せい, a jelentés pedig valami politikához köthető dolog.

Szembetaláljuk magunkat a(z) 薇 kanjival. Ehhez mit akarunk megtanulni? Az egyetlen dolog, amire szükség lesz, hogy a 薔薇　ばら rózsa szót ezzel írjuk. Az égvilágon semmi mást nem kell tudni róla. Ha valaki megtanulja, hogy önmagában ez a ぜんまい, a japán királypáfrány (vagy latin nevén Osmunda japonica), akkor hajrá, én biztos nem leszek botanikus.

Egyébként érdekesség, hogy a japánok is az összetételekkel szoktak a kanjikra hivatkozni. Egy jól ismert szónak mondják meg, hogy melyik kanjijára gondolnak. Például valószínűleg ha szóban emlegetnénk a(z) 薇 kanjit, az úgy lenne megemlítve, hogy 薔薇の「ら」. Tehát megadjuk a szót és az olvasatot. Ez is mutatja, hogy mennyire a szavakban gondolkozunk, amikor kanjikról beszélünk. Hiszen a kanji egy eszköz, amivel le tudjuk írni a szavakat.

Honnan tanuljunk kanji?

Jogos a kérdés, hogy de mégis honnan tudjuk, hogy milyen szavakat és összetételeket érdemes megtanulni, amikor haladunk a kanjikkal. Ehhez nekem tanári segítségem volt, úgyhogy szerencsére nem egyedül kellett megbirkózni a feladattal. A Shirokuma webáruházban is beszerezhető kanjikártyákat használtam, ezen a tanárom mindig bejelölte, hogy melyik összetételeket tanuljam meg, és így végigmentem a több mint 1000 kártyán N2-ig, és tényleg rengeteg szót megtanultam. Nem tökéletesek ezek a kártyák, vannak rajtuk elgépelések, hibák néha, de nekem beváltak így is.

Viszont az a jó hírem, hogy van Anki deck is, ami szavakkal tanítja a kanjikat egészen az alapoktól kezdve, valamint a Genki is mindig hoz egy csomó példát a kanjikra. Mellesleg a jisho online szótár is kiírja, hogy mik a gyakori szavak (még a hozzávetőleges JLPT-szintet is), kis csillagok segítségével mindenféle összetételt kiad nekünk, ha megfelelően írjuk be a keresőjébe:*政*. Úgyhogy semmi akadálya nincs annak, hogy összekössük a szótanulást és a kanjitanulást.

Maga a tanulás folyamata

A kanjik szépek, jók és a barátaink, nem az ellenségeink, hiába tűnhet úgy. Az elején nehéz belerázódni a kanjitanulásba. Nem azért, mert olyan bonyolult dologról van szó, hanem azért, mert annyira idegen tőlünk az egész koncepció, hogy az agyunk nincs hozzászokva az ilyen információk (kanjik) tárolásához. K-pop-rajongóként szoktam a bandák tagjaihoz hasonlítani a kanjikat. Amikor először néztem videókat, lehetetlen feladatnak tűnt megkülönböztetni a bandán belül az előadókat, mind ugyanúgy nézett ki. Aztán ahogy egyre jobban megismertem egy bizonyos bandát, megmaradtak a nevek, egyre könnyebb lett felismerni a különböző a tagokat. Ahogy többször látom őket, egyre több mindent tudok kötni hozzájuk, egyre inkább feltűnnek a jellegzetes arcvonásaik, és egy idő után már elölről, oldalról, akár hátulról is felismerem, hogy kit látok. Na, valami ilyesmit kell elképzelni a kanjikkal is. Elsőre mind hasonlónak tűnik, de ahogy egyre többet látjuk őket, egyre több szót ismerünk, egyre több mindent tudunk hozzájuk kötni, úgy lesz egyre egyszerűbb beazonosítani őket, megkülönböztetni őket, és a másodperc töredéke alatt felismerni, hogy milyen kanjit látunk. Akár fejjel lefelé is.

Lehet, hogy az elején nem ötször, nem hússzor, hanem negyvenszer kell alaposan megnéznünk a kanjikat (vagyis a szavakat, amikben vannak), mire meg tudjuk őket jegyezni. Viszont ha már sikerült hozzászokni ahhoz, hogy ezek a karakterek hogy épülnek fel, hogy néznek ki, akkor fokozatosan egyre könnyebben barátkozunk meg az új kanjikkal, és egyre kevésbé tűnik lehetetlennek megjegyezni ezeket a madárkaparásnak kinéző firkákat.

De ismét ott vagyunk, hogy ha elkülönítve tanulmányozzuk a kanjikat, akkor arra specializálódunk, hogy ha elénk raknak egy random kanjit, akkor felismerjük. Ezek azonban a gyakorlatban nem önmagukban, hanem a szövegben kontextusban vannak, szóval sokkal praktikusabb arra trenírozni az agyunkat, hogy a szavakkal együtt ismerje fel őket. Ha egyben tanuljuk meg a 食べる szót, akkor ezt az alakot látva nem kezdünk el gondolkodni, hogy mi van utánaírva, hogyan kell ilyenkor kiolvasni. Gyakorlatilag az sem probléma, ha nem tudjuk a(z) 微 és a(z) 徴 közti különbséget, de gond nélkül el tudjuk olvasni a 微妙　びみょう leheletnyi és a 特徴　とくちょう sajátosság szavakat. Olvasáskor nincs is idő arra, hogy vonásonként elemezgessük a kanjit, hanem abba kell belejönni, hogy ránézésre nagyjából felismerjük a körülötte lévő dolgok segítségével. Csak ekkor fogunk tudni gyorsan és gördülékenyen olvasni.

Mnemonika és a kanjik etimológiája

A tanulásnál nagyon hasznos dolog tudni, hogy a kanjikat hogy alkották meg anno, milyen elemekből épülhetnek fel, ugyanis ezeket ki tudjuk használni a tanulásnál. A keleti írások órán tanultunk a Xu Shen által összeállított etimológiai szótárról, ami 4 nagy csoportra osztja a karaktereket. (Lehet, hogy erről lesz majd egy külön bejegyzés, utólag belinkelem.)

Az első ilyen csoport a piktogramma, ami azt jelenti, hogy kép alapján szinte lerajzolták a tárgyat. Ez segíthet, ha ránézésre látjuk egyértelműen a képet a karakterben. A(z) 山 például valóban úgy néz ki szerintem, mint egy hegy. De nekem ne mondja senki, hogy a(z) 日 pont úgy néz ki, mint a Nap. Valamikor biztos jobban hasonlított rá, viszont most szerintem elég távol áll bármiféle Naptól, hamarabb mondanám könyvespolcnak. Ám ha segít, akkor rajzoljuk le, képzeljünk közé sugarat, rajzoljunk lombot a fára (木), bármit megtehetünk, ami megkönnyíti az írásjegy megjegyzését. Ebből a csoportból sajnos vagy szerencsére (kinek mi) nincs olyan sok.

A második csoport az ideogramma. Valamiféle ötletet ábrázolnak vonalakkal, például a számok egytől háromig 一・二・三 vagy a felett és az alatt 上・下. Ezek tényleg elenyésző százalékát teszik ki a kanjiknak, szóval nem foglalkozunk velük különösebben.

A harmadik csoport az ideogrammatikus összetételek csoportja. Ebben a csoportban azért már jóval több van, mint az előző kettőben összesen. Ilyenkor az egyszerű karaktereket fogjuk, és valami értelmes (bár nem mindig intuitív) jelentéssel összerakjuk őket. Például az ember a fa mellett pihen 休 vagy a Nap és a Hold együtt a világosság 明. Ezek pont emiatt tök jól megjegyezhetőek, úgyhogy érdemes átgondolni legalább egyszer azt, hogy miből raktuk össze az újabb kanjit, és máris könnyebben megmarad az egész. Ehhez hasznos ismerni az alkotóelemeket, azon belül is a gyököket. Nem feltétlen kell megtanulni mind a 214-et, de a leggyakoribbakkal (erősen) ajánlott megbarátkozni, hogy utána megkönnyítsük a dolgunkat.

A kanjiknak több mint a felét viszont a fonoszemantikus összetételek teszik ki. Ez azt jelenti, hogy van egy olyan gyök, ami a jelentésre utal, és van egy olyan komponense a kanjiknak, ami pedig a kiejtésre, és konkrétan semmi köze nincs a jelentéshez. Hiába próbálunk értelmet találni benne, nem lesz, legfeljebb valami mondvacsinált sztori jöhet össze. A fonetikai komponensnek ugyanis csak és kizárólag az a dolga, hogy az on’yomira utaljon valahogy. Egy tök jó példa:

試験　しけん vizsga
冒険　ぼうけん kaland
刀剣　とうけん kard
検査　けんさ vizsgálat
倹約　けんやく takarékosság

Mindegyik szóban szerepel egy けん olvasatú kanji, mindegyiknek más a gyöke, de megegyezik bennük a kiejtésre utaló komponens. A fonoszemantikus összetételeknek ezt a tulajdonságát pedig nagyon jól tudjuk hasznosítani, hiszen meg lehet tippelni, hogy egy hasonló kanjinak is ugyanaz lesz az on’yomija. De ne vegyük készpénznek a dolgot, mert változhat például a fonetikai komponens olvasata (pl. 寸　すん, de 村　そん); lehet több on’yomija is egy kanjinak; sőt, még az is előfordul, hogy nem is on’yomit, hanem kun’yomit használ az összetételben. Szóval végső soron tényleg csak akkor lehetünk biztosak a dolgunkban, ha ismerjük magát a szót, amit ki akarunk olvasni. De egy kis támpontnak hasznos, ha tisztában vagyunk a fonoszemantikus összetételek létezésével.

Ez a fajta rendszerezés valódi etimológián alapul, de mi, mezei nyelvtanulók teljesen nyugodt szívvel alkothatunk magunknak valami teljesen abszurd magyarázatot arra, hogy hogyan épül fel a kanji, vagy mire hasonlít, ez a mnemonika. Minél elborultabb ötletekkel állunk elő, annál biztosabb, hogy meg fogjuk jegyezni. Például 乗る kanjiját sokáig úgy képzeltem el, mint egy lábakon sétáló palotát, ami az utcán közlekedik, és fel lehet rá szállni. Nyugodtan a szabadjára engedhetjük a fantáziánkat, amikor mnemonikát, mnemotechnikát használunk, hiszen az a fő cél, hogy megjegyezzük a karaktereket és a szavakat. Vannak előre elkészített mnemonikák is, de az nem ugyanaz, mint amikor magunknak találunk ki egy magyarázatot a kanjira, kevésbé effektív, úgyhogy inkább a kreatív megoldást javaslom.

Viszont fontos leszögezni, hogy időpazarlás lenne minden egyes kanjihoz előállni egy ilyennel, ez rengeteg plusz infó megjegyezni, ami gyakorlatilag a nyelvtudás szempontjából felesleges, hiszen a karakter/szó megjegyzését szolgálja csak. Az elején lehet, hogy több kanjihoz, akár minden kanjihoz kell, de később én mindenképpen ajánlanám, hogy csak akkor forduljunk mnemonikához, ha nem boldogulunk egy kanji megjegyzésével, és már negyedszerre kell ismételni, mert nem sikerült megtanulni. (Tapasztaltam például kanjitanuláskor, hogy ha hallottam már korábban valahol valamikor egy szót és nagyjából megvan a jelentése is, akkor sokkal könnyebben megmarad a kanji hozzá, hiszen van mihez kötni. Ha nincs mihez kötni, nehezebben tudom megjegyezni, ilyenkor szoktam előállni valamilyen mnemonikával.)

Kell-e írást tanulni?

A kanjik írásának a tanulása teljesen más tészta, mint az olvasás. Sokkal részletesebben meg kell tanulni a kanjinak a részeit, hogy azt bármikor le tudjuk írni. Ehhez különösen hasznos lehet a különböző mnemonikák használata és a gyökök ismerete. Viszont elég ellentétes vélemények vannak arról, hogy egyáltalán érdemes-e 2024-ben a kanjik írását megtanulni.

Az, hogy érdemes-e, nagyon függ attól, hogy valaki mit szeretne kezdeni a japán nyelvvel. A legtöbb munkához valószínűleg teljesen felesleges megtanulni kanjikat írni, hiszen számítógépen dolgozunk, szinte egyáltalán nem írunk kézzel. Ismerek olyat, aki Japánban él és dolgozik, folyékonyan beszél, olvas, gépel japánul, de még a hiraganát sem tanulta meg írni, mert egyszerűen nem volt rá szüksége. Én azt tapasztaltam, hogy rengeteg időt vesz el az írás tanulása, és nem segít megjegyezni a kanjikat olyan mértékben, hogy a befektetett idő megtérüljön. Elvégre az írásnál a részletekre is figyelnünk kell (bár egy idő után valószínűleg izommemóriából megy), olvasásnál pedig pont hogy nem szabad elvesznünk a részletekben, hanem az összkép és a szövegkörnyezet alapján kéne minél hamarabb rájönni a szóra és az olvasatára. De ettől még teljesen jogos, ha valaki úgy jegyzi meg a legkönnyebben a karaktereket, ha megtanulja őket írni, mindenkinek más módszer válik be. Nekem hatékonyabb volt az írás nélkül tanulni, így sokszorosan gyorsabban fejlődtem az olvasásban.

Szóval mindenkinek azt tanácsolnám, hogy gondolja át, mennyit fog kézzel írni a jövőben, és ez alapján döntse el, hogy akar-e a kézírással foglalkozni. Elég kellemetlennek hangzik, ha valaki folyton gyakorolja a kanjik írását, hogy ne felejtse el őket, és ennek ellenére sosem ír semmit a gyakorláson kívül a hétköznapokban. Akkor mégis minek tudni, ha sosincs rá szükség?

Sajnos vagy nem sajnos más a helyzet, ha az ember japán szakos. Akkor kötelező megtanulni az írást, a szövegolvasás-óra végképp nem kímél senkit. Viszont ha azt vesszük, hogy a szakon valamiféle japános alapműveltséget szeretnénk összeszedni, akkor ebbe beletartozik a kanjik írása is, hiszen a japánok is tanulják az iskolában. Szerintem épp annyira fontos kanjit írni, mint tudni, hogy Iwate prefektúra központja Morioka, vagy hogy a dogūk a Jōmon-korban készültek.

Összefoglalva, vagyis TL;DR

A kanjiknak annyiféle olvasatuk és sokszor olyan elvont jelentésük (vagy akár többféle jelentésük) van, hogy nem igazán előnyös a kanjit önmagában, kizárólag olvasatokat és jelentéseket bemagolva megjegyezni. Hasznosabb, ha szavakat tanulunk, amikben előkerül a kanji, de fordítva is működik: ha az új szavakhoz egyből megtanuljuk az írásmódot, azaz a kanjit. (A legjobb talán mindkét módszer egyszerre.) Az elsajátítást segítheti a kanjik etimológiája, felépítése, de a mnemonika, azaz a saját magunk által gyártott rövid magyarázat vagy belelátott kép is nagyban megkönnyíti egy kanji megjegyzését – egy idő után pedig egyre könnyebb lesz és elhagyhatjuk ezeket. A kanjik írását szerintem csak akkor érdemes megtanulni, ha később valóban sokat fogunk kézzel írni.

Nagyjából ezek voltak a gondolataim a kanjitanulásról, kicsit hosszú lett. Remélem, sikerült valami újat vagy érdekeset mutatni, és valakinek hasznos lesz ez a poszt.

Még egyszer a fő üzenetek: a kanjik a barátaink, illetve szótanulás mindenek felett.